Hát eljött megint az idő. Mehetünk vásárolni. Alapvetően nincs is ezzel semmi bajom, de az, hogy ennek miért kell ilyen "ünnepnapnak" lenni, nem értem. Az ember elmegy a boltba, megveszi ami tetszik neki és jó is rá, megfelel az ízlésének, passzol a cipőjéhez, a körméhez, a hangulatához... Nem értem.

 

Elindultunk a plázába. Merthát, hol máshol lehetne egy viszonylag kis helyen ennyi boltot végignézni. Szóval pláza. Az első fél óra parkolókereséssel telt. Még jó, hogy a teremgarázsban tudok "játszani" a kocsival, kövér gáz, visszhang, sípolás... Nicsak, egy suzuki megint feladta. Én nyertem. Vihogok. Párom már hülyének néz... Pedig szerintem jó móka. :) Sikeres parkolás után, elindulunk befelé.

 

 

Földszint. Ezen a szinten viszonylag gyorsan túljutunk. Már kívülről látszik, hogy némelyik bolt nem kifejezetten drágám ízlésvilágát képviseli. Nagyon extravagáns és túl hivalkodó... Ez jó. Már kezdtem megijedni egy pillanatra, hogy egy 17 éves tinilánynak akar öltözni. Szóval az első szint kilőve... Azaz csak majdnem. Visszafordul. Úristen. ÉN láttam a cimkét azon a ruhán. Nézi. Látom az arcán, hogy épp lelki szemeivel veszi fel a ruhát.. Én meg már látom szemeimmel amint veszem le róla... Hmmmm... Kézenfogom. Menjünk csak be, fel kellene próbálnod. Meglepődik, de nem ellenkezik. Kiválasztom neki azt amit a kirakatban kinézett magának. Remélem passzol a méret... (igyekeztem inkább alá célozni, mert, ha teszem azt nagyobbat választok, abból még problémáim lehetnek) Rámnéz. Mosolyog. Édes vagy, de ez rám kicsi... Huhh... Nem én mondtam. - mosolygok magamban. Kiválasztja azt ami már az ő mérete. Lelkes, izgul, vajon, hogy fog állni rajta. Én is. Pár perc molyolás után elhúzza a függönyt. Hm. Nem is rossz. Egész pofás benne... - Nem, nem tetszik mert ... és innen már nem is érdekes a dolog. Körbenézek, hátha van valami hasonló, de mégsem ilyen, hanem olyan ami... Hm. Ez jónak tűnik. Míg veszi le az előző ruhát, benyújtom az új választottam... Naaa, hát ez mi?! Nemáár, szerinted egy ilyet komolyan felveszek? - Igen, mert idehoztam. Próbáld fel! Neeem! Hallom ellenkezik, de nem mozdulok. Elveszi. Na. Addig is nyugodtan körbetudok nézni. Férfitársaim, mint a zombik mennek párjaik után, kísérik a lelkes és elmélyült nőket, akik úgy tűnik épp itt találják meg a hétvégi / esküvői / akármilyen ruhájukat.

 

Gyanús a csönd odabent. Benézek. A ruha rajta, nézegeti magát a tükörben, de nem szól. Egy szót sem. Valami nem kerek. Nem szokott ilyen lenni. Semmi kritika, semmi ittnemjóottnemjóésegyébkéntis... A végén még kiderül, hogy sikerült jól választanom? NEEEEEEM, nem jó, mert... és innen már húzom vissza a függönyt. Hát persze. Láttam a szemében, hogy tetszik neki. Előnyös, ott kiemel ahol kell és ott takar, ahol nem... De én választottam és ez megrémíti. Sebaj. Kiadja a két ruhát, felöltözik, függöny el. Körbesétál, még keresget, majd rámnéz. Mehetünk.

 

Első szint. Na, itt már nehezebb dolgom van. Sok a fehérnemű... Az pedig veszélyes. Rámnézve. A mozgólépcső után, mint akit kilőttek, meglátta. Én is. Ez most fájni fog. Becsörtet, mint vaddisznó a makkosba... Jesszusom. Csak azt látom, hogy egymás után veszi le a bugyikat - melltartókat. Ez legalább egy évre elég lenne... Nemár. Megáll. Gondolkozik. Jó, ez jó. Ha lassul, tudom tartani a tempót, le tudom beszélni arról, hogy az egész boltot megvegye. Megáll. Nézi a fogason lévőket, a kezében lévőkkel hasonlítgatja... Megfordul, egyet - kettőt - majd szépen lassan mindet visszateszi. Mi történt?? Nem értem. Rámnéz, mosolyog. Mehetünk. Végképp nem értem. Zavar támadt az erőben és nem tudom hovatenni. Mivanitt? Kilépve a boltból közölte, hogy nem ezért jöttünk. Oké. Ezt már szeretem. Használja azt a csinos kis fejét. Jó! NEEEEEE! Meglódul. Meglátott valamit. Csizma... Ennyi. Az ellen nem tudok védekezni. A csizma / cipő a gyengéje. NAGYON. Nézi a kirakatot, nézelődik befelé. Látom, ahogy jár az agya... A gondolatok csak úgy cikáznak a fejében, ahogy a szemei a készletet pásztázzák. Elindul, de nem befelé. Komolyan nem értem. Ez a nő csupa rejtély. Még ennyi idő után is elmondhatom, tud újdonsággal szolgálni... A szintet ezek után gyorsan kivégezzük, csak sétálunk, de venni nem veszünk semmit, még csak nagyon nem lassítunk le egy kirakat előtt sem.

 

Második szint. Fáradok. Itt vagyunk már ki tudja mi óta, venni még semmit nem vettünk, de én már kezdek gyengülni. Bébi, együnk valamit. Épp éhenhalok. Rámnéz, mintha egy meditációs gyakorlatot szakítottam volna meg. Továbbmegy. Imhát így vész el a férfitársadalom. Elgyengülve, éhhalált halva egy plázában. Jobbra fordul az egyik sarkon, eltűnik a szemem elől. Már látom, hogy hovalett. Meki. Basszus, imádom ezt a nőt. 2 sajtburi elég, hogy tovább bírjam még egy órát, vagy kettőt. Veszünk még egy kólát, hogy csöndbe legyek. Mehetünk. Nem sietve sétálgatunk, mindenféle kirakatokat nézegetünk, órás, késes, játékbolt, mindenféle. Közben csevegünk, hülyeségekről viccelődünk, meg arról, hogy az a csaj, aki épp most sétált el mellettünk elmehetne halál-angyalnak is, olyan szép a sminkje. A szinten körbeérve már csak egy emelet van és még csak nekem vásároltunk. Ennivalót.

 

Harmadik szint. Ezen a szinten könnyű dolgom lesz, gondoltam. Mozi - játékterem és egyéb NEM-ruházati boltok vannak. Mikor felérünk rámnéz... látom. Tudja, érzi, meglátta.. végem. Elindulunk, kézenfogva, ő irányít. Azt szeret, irányítani, én meg hagyom. Ha ez teszi boldoggá, ám legyen... Határozottan elindult az egyik kirakat felé. Uramatyám. Ez drága lesz. Ha innen kell vásárolnunk, az nekem fájni fog. NAGYON. Besétálunk és mint a gyerekek a játékboltban. Mosolyog. Szeretem, ha mosolyog, főleg, ha így. Ilyen üdvözült mosolyt nem sok helyen látok tőle... Elindul, lassan méregeti a ruhákat, mint egy ragadozó. Távolból, lassan, megfontoltan. Megindul, kiemel egyet, visszatesz. Megint... és megint. Na, én inkább leülök. Hol egy szék vagy egy pad. Áhh, itt. Leülök, odajön. Rámnéz. Nem szól, csak mosolyog. Jó felkelek, megyek én is veled... Nézegeti a ruhákat, válogat, méreget... Rámnéz. Jó, mehetünk. Megdöbbenek. Mi? Menjünk, nincs itt semmi ami tetszene... Dehát... nincs másik bolt életem! nem baj. Majd átmegyünk a másik plázába...

 

 

Szerző: McBlade  2010.11.05. 07:25 Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://negyedikepizod.blog.hu/api/trackback/id/tr942425018

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása