2010.10.06 - When the life is over...
Kedves naplóm. Ím, hazatérve az orvostól, megtudtam, hogy lehet, hogy mégsem kellett volna meginnom 7,5 liter energiaitalt 3 órán belül, mert sikeresen elértem azt, hogy a szívem a túlzott terheléstől holnap szétrobban. Eldöntöttem, hogy ezek után, kihozok mindent a mai napból. Miután szembesültem a ténnyel, hogy az elkövetkező 24 órában (remélhetőleg), bármit megtehetek, ezért többféle tervet is készítettem...
Plan a., A magányos jófiú.
<span> </span>Az első pár órát úgy gondolom, egy kórház meglátogatásával töltöm. Felajánlom még működő szerveim hasznos célokra. (hátha kapok egy kis pénzt is a további óráim örömteli eltöltéséhez :) ) Miután ott végeztem, egy pár órát eltöltök valami csöndes nyugodt helyen, valószínűleg egyedül és miután épp ráérek, ezért lehet, hogy még el is szívok egy pár cigit :) Az autót eladom (megbeszélem a következő tulajjal, hogy másnap hol veheti át a kocsit :). Miután még egy kis pénzre szert tettem, annak nagyrészét átutalom anyukámnak, hogy ha már ilyen hülye fia van (meginni 7,5 liter energiaitalt :S) akkor legalább ne generáljon extra költséget... Mivel még mindig van egy kis aprópénzem, beülök egy étterembe és eszek egy brassóit. (ehhez tudni kell, hogy minden alkalommal, mikor úgy érzem, életem sorsfordulóhoz ér így teszek). Mivel még messze a reggel, elmegyek Visegrádba és felülök a dombra egy pokróccal, meg egy kanna forralt borral és várom a naplementét - napfelkeltét. Csöndes, nyugodt és magányos véget ér az egész. Pont úgy, ahogy az elmúlt 32 év telt...
Plan b., A tékozló
<span> </span>Tegnap megtudtam, nincs tovább. Egész eddigi életem úgy töltöttem, hogy ha lehet, mindenből az ár - (számomra) érték arány inkább mindig az ár irányába billent... Ma nem... Összeszedem minden pénzem, eladom a kocsit (holnap megkapják, ha kell - természetesen mai fizetéssel :D ). Teletankolom és elindulok. Nyugatnak. Arra van még látnivalóm. Pihenni max egy cigi erejéig / tankolni állok meg... Irány Neuschwanstein. Ott még dolgom van. Wandussal, miután a pénz nem érték többet, könnyen és gyorsan, erölködés nélkül jutok el oda. Miután rádöbbenek, hogy SEMMI dolgom itt, egy dolgot tehetek... Irány az első szórakozóhely. Ismerkedek, mint akinek ez az utolsó napja... És igen... Újra egyedül ér a vég... Valószínűleg hosszú napokig senki sem fog tudni arról, mi és miért történt. Gyanítom, valami diszkó parkolójában ér a befejezés...
Plan c., Az őrült
<span> </span>Úgy érzem, néha túl sokat tervezek... Pénz megfog kerítek egy 10 centest (dollár természetesen) betárazok egy napi hidegélelmet (hisz minek több :D ) beülök a Wandusomba és megyek... ha kereszteződéshez érek, fej - vagy írás és irány tovább. Cél nélkül, nyom nélkül... Így lesz a legjobb.
Gyanítom Tilda tegnap, mikor feltette ezt a kérdést / feladatot nem ilyen válaszokra számított. Amint látszik, MINDEN esetben barátok és családtagok nélküli befejezést "tervezek". Hogy miért? Mert akik fontosak nekem, azokat nem akarom azzal bántani, hogy az utolsó, legszánalmasabb, legkétségbeesett pillanataimban lássanak. Nem azt akarom, hogy úgy emlékezzenek rám, mint aki küszködve az élettel, lássanak. (legalább az utolsó pillanatomban ne). Gyanítom elköszönni sem fogok senkitől. Nem akarok senkit sem bántani azzal, hogy megmondom nekik, " most már tényleg nincs tovább"...
Azt szeretném, hogy az emberek úgy emlékezzenek rám, a srác, aki tele volt elméletekkel, tervekkel,l de a hülyesége megbosszulta önmagát. Nem akarom, hogy bárki is a szememre vesse, hogy látod, ide vezetett az egész... Sokan mondták, hogy "életművész" vagyok, hogy kitartok az elképzeléseim mellett. Lehetőségeimhez mérten mindig igyekeztem a legjobbat kihozni a helyzetből. Ha volt egy rossz kocsim / motorom, ritkán mondtam azt, hogy deszar... inkább... CSODÁS AMIKOR megy... :) Sok ilyen holmim volt. Sokba kerültek...
Az élet szép. Még akkor is, ha az ember túl hülye ahhoz, hogy ezt észrevegye... :)
Azt hiszem nincs értelme folytatni ezt, hiszen mindjárt kel a nap és ketyeg az óra... Mennem kell, befejezni 32 évet...
Ügyesen...
