A téma kényes. Minden szempontból megvizsgálva, azért, mert tudom, hogy azok a járművek, amiket eddigi életem során bármilyen formában birtokoltam, vezethettem, a fenti témát támasztják alá. Határozott elképzeléssel rendelkezem ezügyben és ez azoknak az embereknek akik ismernek kifejezetten furán hathat. Tisztában vagyok azzal, hogy nem számítok határozottnak leginkább semmiben és néha még ebben sem vagyok biztos, de a különféle motorokhoz, autókhoz olyan irányú vonzalmam van, amit a legtöbben nem értenek. Többször történt már olyan velem, hogy leültem és nézegettem a kocsim elejét, hátulját, bármelyik pontját... Namost, miután az esetek többségében nem valamilyen sérülést nézek, hülyének tűnhetek, ezért igyekszem úgy intézni, hogy ezek a "meghitt" pillanatok megmaradjanak "kettőnknek".
Nagyon szeretek így elmélázni, a különböző formákon, mintha csak a kedvesem nézném alvás / pihenés közben. Ez számomra normális. Mindkettő. Néha nem azzal vagyok elfoglalva, hogy mennyivel megyek, hogy milyen hangja van (utóbbi persze fontos :D), hanem, hogy hogy viszonyulunk egymáshoz. Mintha fognánk egymás kezét, mintha egy párt alkotnánk. Ilyen volt az MZ-m.
Ludolf egy piros 125-ös MZ-volt. A közös 1,5 év alatt 1x hagyott cserben, amikor a kapcsolatunk határát feszegettem. Feladta. Sosem haragudtam meg rá... :) Sőt, mikor elvitték, megsírattam (egy picit). Rengeteg közös emlék, fénykép jelzi az "ámokfutásunkat", de el kellett válnunk. Nekem több kellett...
Ezután jött Mike (Wasawsky). Zöld volt, erős, beteges és betyár. :) (Kawasaki ZXR 250) Imádtam. Minden porcikáját, minden km-ben bennevolt az a varázs, amit csak egy ilyen motor tud adni. Mintha az ember egy olyan nő mellett lenne, akiről fejben, agyban tudja, hogy amikor eljön az ideje, csak romokat, fájdalmat hagy maga után. Kellett. Úgy vettem meg a motort, hogy még csak a hangját hallottam. Aztán megláttam, hogy zöld. Végem volt, mint a bogaraknak, amikkel összefutottunk. Volt, fú jópárszor volt, hogy egymás idegeire mentünk. A haverok már-már röhögtek rajtam, hogy ugyan miért tartom meg ezt a roncsot. Mert az enyém volt. És csak az enyém. Hangos, zöld és úgy voltunk egymással, mint borsó- meg -a - héja... Nélküle semmi, de vele egy egész.
De a hangosabbik fajtából! :)
A következő járművem az élet kuszaságai miatt egy autó lett... Fotón láttam, igyekeztem okosnak tűnni, mikor felhívtam az eladót, rutinosnak, felkészültnek. Szerintem mikor bemutatkoztam, tudta, balek. Nem voltam az. Határozott elképzeléssel érkeztem Miskolcra (Várpalotáról). Innen kocsival megyek haza. Így is lett (Ford escort XR3i cabrio). Elmentem megnézni a kocsit, hümmögtem távoli - barátommal Lacival, hogy mi legyen... Elhoztuk. Az első méterek örömmámorban teltek. Kocsi. Kabrió. Öröm... Rengeteg élmény, a végefelé rengeteg szívás. Ezerszer elátkoztam és mindig megbocsájtottam neki. Imádtam és igen. BIZTOS, hogy nő volt. Miért? Mert, amikor olyan nővel voltam, akit le kellett nyűgözni, dorombolt, tette a dolgát, ment. Amikor egyedül voltam, tudta, hogy most szólhat. Megállt. Soha sem hagyott úgy cserben - 3x volt ilyen - hogy valaki miattam kellemetlen helyzetbe került volna. Mindig egyedül voltam... Ő a rendszáma után kapta a nevét. Dyna lett. Az erős, de hisztis picsa, akit mindenki megcsodált és mindenki félt tőle. De ő csak engem bántott... De amikor nem... Imádtam. Tulajdonképpen mindig, még a mai napig így van. Emiatt merülhet még mindig bennem fel, szükségem van egy "Dynára" :) Én már csak tudom... ;)
Ezután az életem úgy hozta, hogy egy rövidebb ideig ismét gyalogbéka leszek. Nem tartott sokáig, hisz ismét motorra ülhettem. Miután ez a topic elsősorban csak a saját járműveimről szól, ezért a következő "nő" Zsuzsi lett. (Suzuki Gs500). Zsuzsival kapcsolatban elfogult vagyok. Az egyetlen "nő" az életemben aki semmilyen jelentősebb zavart nem okozott.. Ment, mindig. Sosem hagyott cserben, de az égegyadta világon semmivel nem fogott meg. Nem volt szerelem, sem elsőre, sem másodikra. Szerettem vele motorozni, de mivel a hangját nem hallottam menet közben sem, nemhogy lámpánál, nem tudott megfogni. Csöndes és megbízható. Mintha ez a két dolog taszítana... Az a jármű, ami nem tud megfogni valamilyen kiugró tulajdonságával: szín, hang, élmény az engem nem fog meg. Volt hogy csak pár km-t mentem vele, volt hogy majd 3000-et. Megtette, alkalmas volt rá. Zokszó nélkül tette a dolgát, de nem ... ő nem az enyém volt. Sosem. Csak együtt voltunk. "Szerettem, de nem voltam szerelmes belé" ;).
És végül, de nem utolsósorban. Aktuális szívszerelmem, akivel sajnos "nyelvi" nehézségek miatt kell elválnom. Wanda. (Honda Accord. 2 liter). Miért Wanda? Mert egy WANdál honDA. :) Ennyi. Kisebbet kerestem - motorra és méretre is. "Csak egy oda - vissza kell, majd lecseréljük". Wanda maradt és olyan élményeket csöpögtetett életembe, hogy nagyon sajnálnám, ha másmilyen autót vettem volna. Több, mint egy éves ámokfutásunk alatt lassan 20.000 km-t tettünk meg együtt. Néha sírtunk, de a legtöbbször nevettünk. Láttunk sok olyan helyet, ahol a legtöbben még átutazóban sem... Imádom minden porcikáját, a lámpákat, hogy olyan kis huncutak. A színét. Sárga. Nincs gyári sárga accord. Különbözik az átlagtól nálam - MUST HAVE -. A hangját... főleg az alagutakban. Hogy Honda és aki szintén Hondab.zi az értékeli a "kreténségem", hogy megvettem. Így van ez. Zsolt és a különcködő "nők".
És hogy hogyan tovább? Nem tudom. De biztos, hogy nem egy átlagos autóm / motorom lesz. Mert az átlagos, egyszerű "nőkkel" nem találjuk meg azt a hangot, ami a közös élményekhez szükséges.
