Történt egyszer, hogy egy csapat béka versenyen szerette volna összemérnirátermettségét.

A feladat egy nagyon magas toronyba való feljutás volt. Gyorsan híre ment az állatok között a versenynek.

Sok néző gyűlt össze, hogy figyelje, biztassa őket.

Elkezdődött a verseny, de senki sem hitte igazán, hogy a békák közül egy is feljutna a torony csúcsába.

- Ez nagyon fárasztó, soha nem jutnak fel!

- Ez lehetetlen, túl magas ez a torony egy békának! - hallatszott a nézők felől.

A békák kezdtek lemaradozni. A nézők tovább kiabáltak.

- Nem fogjátok bírni, ez túl megerőltető!

Egyre több béka gondolta meg magát és fordult vissza, feladva a versenyt. Csak egy haladt tovább kitartóan, eszébe sem jutott megállni.

Végül az összes béka feladta a küzdelmet, egyet kivéve, aki töretlen lendülettel, önbizalommal és kitartással jutott fel a torony tetejére.

Természetesen a nézők és a többi béka is tudni akarta sikerének titkát. Hogy tudta ő megcsinálni azt, amit ők lehetetlennek hittek. Odamentek hozzá, hogy megkérdezzék, hogy volt annyi ereje, hogy feljusson a csúcsra.

Ekkor derült ki, hogy a győztes béka nem hallotta mit mondtak a körülötte lévők, mert süket volt.

 

Kedves Naplóm!

Nehéz dolog ám, ha az ember békának születik. Az élete csupa küzdelem és szenvedés. Kezdve az első pillanattól, amikor még jelentős táplálék vagyok majd minden vizilény számára addig a pillanatig, amikor már szép, kifejlett béka leszel és megintcsak egyre többen pályáznak rád.

A túlélő-klubbunk szervezett egy kis versenyt, nekem és a többieknek, hogy ki tud leggyorsabban felmászni a közelben található toronyba. Monduk ez a mászós dolog eleve kicsit meglepett, hisz hogy tudnánk mi, egyszerű békák a mászásra specializált leveli békákkal versenyezni... Mindegy. Szóval eljött a nagy nap. Odaálltunk mindannyian a "rajthoz", hogy győzzön a jobbik. Az első pár lépcsőfokon egész jól ment. Szép nagy ugrásokkal haladtunk mindannyian felfelé, de az első fordulónál már látható volt, hogy itt bizony nehéz lesz a végéig feljutni. A második fordulóban 4-iknek fordultam, mögöttem szépen lassan kezdtek a fiatalabbak lemaradni. Látszik, hogy 2 lábbal azért még korai volt ebbe belekezdeni. Sebaj, mi szépen kifejlett egyedek jól haladtunk felfelé. Ekkor már lehetett hallani, hogy a nézősereg drukkol, bátorít minket. A 4-ik fordulót elérve már érezhetően kezdek fáradni. Előttem csak ketten vannak. Két levelibéka... A szemetek, hogy képzelik. Mászófelszerelésben jönni egy amatőr versenyre. Azt hiszem, beadom az óvást a vezérbékának. Mi az, hogy profikat is ideengednek... Mindegy, haladtunk feljebb és feljebb. Már lassan a táv háromnegyedénél járunk, amikor a bátorító szavak inkább kétkedővé váltak. Mi értelme ennek, nem fogjuk bírni, nem vagyunk rá képesek... Hát hogyne lennénk. Ennél sokkal többre is képesek vagyunk ez csak egy sima lépcsőzés... Felfelé ugrálni. Vajon képes erre más is? ... Végülis a madarak is ugrálnak, de ők inkább felrepülnek... A könnyebb utat választják. Aztán vannak a nyulak, szintén ugrálnak, de ők inkább előre, szóval nekik a lépcsőzés kihívás lenne... Amatőrök :) Haladunk feljebb. Fogynak a fordulók, fogynak a lépcsők... Hééé senki sem mondta, hogy ez a torony ilyen magas... A leveli még mindig jól tolja, de fárad... Hehe... Mégiscsak én leszek a jobb... Már csak 3-an vagyunk... Ejj, de magas is ez a torony... Egyáltalán, minek építettek ide tornyot? Nem értem... Mindegy. Ha ez a verseny, akkor ezt kell csinálni. Bátorító szavakat, bíztatást egyre kevesebbett hallani. Nem hiszem el, hogy mindenki ennyire ellenem van. Bezzeg a leveli, csak megy és megy rendületlenül... Mi baja ennek? Miért akar ennyire győzni? Hiszen ő nem is egy ligában van velem... Na nem baj. Majd én megmutatom neki... Ekkor érdekes dolog történt. Az egyik leveli megállt valami miatt. Nem tudom miért állt meg, de sietősen elugrottam mellette, hogy ha újra elindul, már előnyöm legyen. Egy pillanatra hátratekintve látom, már csak 2-en vagyunk... Sebaj, közel a cél, közel az első helyezett meg tudom verni, jobb vagyok nála... Ekkor pedig a világ legnagyobb csalásának lehettem szem - fül -tanúja, sőt résztvevője is egyben... Már az utolsó fordulónál jártunk, fej-fej mellett, amikor egy gólya egyszercsak felkapott és elrepült velem. Az első pillanatban még fel sem fogtam mi történik, de aztán rájöttem... Kellett nekem ilyen magasra, ennyire szem elé kerülni. Szóval. Egy pár pillanatig hagytam, hogy vigyen, majd egy váratlan pillanatban, amikor azt hitte, nyert ügye van kiugrottam a szájából, szerencsére pont a tó felett repültünk így esélye sem volt, hogy elkapjon ismét. 

Konklúzió? Van. Ne versengj olyanokkal, akik nincsenek veled egy kategóriában, vagy ha mégis, adj bele apait anyait. Viszont, ha túl magasra jutsz, túl gyorsan, nagyon nagy csalódás érhet, amikor újra visszajutsz a kiindulópontra. A versengés jó, szükséges az életbenmaradáshoz, de csakis olyan dologért versengj, amit ténylegesen te is akarsz. Ne mások határozzák meg a célod mert annak sírás lesz a vége...

ui: ja és megóvtam a versenyt. De még egyszer nem vágok bele az is biztos :)